Einstand után 20 év börtön

Amint a Pásztor testvérek ráálltak az üzemszerű üveggolyó lefoglalásra és a tömeges begyűjtésre, akkor annak meglettek a maga következményei. Történetünkben az elkövetők az amerikai adóhatóság (Internal Revenue Service, IRS) munkatársainak adták ki magukat, fenyegetéssel pénzt zsaroltak és bár a karma egy jó ideig ugyan váratott magára, ám végül mégiscsak utolérte csalóinkat.

Két dolgot érdemes előzetesen megemlíteni. Egyfelől az adózási és adó-visszatérítési időszak szinte minden egyes országban kitermelte már a maga csalóit, akik gyors, könnyű pénzhez jutást ígérve verik át az áldozataikat, ellopva személyes adataikat.

Erre nem csak külföldön szakosodtak bűnözők, hanem már Magyarországon is volt jó pár eset, legutóbb például itt írtunk ilyesmiről idén nyáron.

A másik pedig, hogy amikor egy külföldi csaló hálózat berendezkedik valamilyenfajta átverésre, mivel az eseménylánc elemei több, különböző országot is érintenek, a nyomozás, bizonyítás sokkal nehézkesebb és a hatóságok egyeztetett együttműködését igényli, ami sajnos viszonylag ritkán sikerül.

Ezért általában nehéz az ilyen nemzetközi bandákat leleplezni. Ami ha sikerül is, rengeteg befektetett munkával jár, például a Zeus banki kártevő esetén sikerrel zárult az akkori történet.

És akkor jöjjön a friss eset, amelyben egy indiai bűnöző csoport az amerikai adóhatóság nevével visszaélve követett el olyan bűncselekményeket, amelyeknél nem vírust, kémprogramot, vagy egyéb számítógépes kártevőt használt, hanem klasszikus megtévesztést. A dolog lényege az volt, hogy egy illegális telefonos központot üzemeltettek, amely olyan személyeket igyekezett megzsarolni, akik az Egyesült Államokban telepedtek le.

Az indiai Ahmedabadban található kamu telefonos központjukból a csoport részben az IRS, részben pedig Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálatának (USCIS) tisztségviselőinek kiadva magukat azzal fenyegették meg a megcélzott áldozataikat, hogy állítólagos tartozásuk áll fenn az amerikai kormányzat felé, amelyet ha nem rendeznek sürgősen, akkor pénzbírság, letartóztatás, bebörtönzés vagy kitoloncolás fenyegeti őket.

Az áldozatok pontos számát nem tudni, az ismertetett adatok szerint azonban éveken keresztül működtették ezt a szisztémát. A hatóságok a nyomozás során hozzáfértek a csoportot irányító Hitesh Madhubhai Patel e-mail és Whatsapp fiókjához, valamint terhelő bizonyítékként tudták felhasználni az ezekben szereplő hitelkártyaszámokról, az átveréshez használt telefonfájlokról, bankszámlákról szóló információkat.

A bűnszervezet feje a telefonos központokban dolgozó munkatársaktól havi jövedelem- és költségjelentéseket, mobiltelefonszámlákat is kapott, emellett pedig a pénz tisztára mosásához használt banki azonosítók is a hatóságok látókörébe kerültek.

A mostani ítélet szerint az amerikai áldozatokat dollár tízmilliókkal megrövidítő nemzetközi banda fejét 20 éves börtönbüntetésre ítélték és 8.97 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezték. A nyomozás során az illegális telefonközpont 60 munkatársát azonosították, azonban közülük csak 24-et tudtak őrizetbe venni, ők az Egyesült Államokban telepedtek le. A további indiai lakhelyű bűntársakhoz az amerikai hatóságok egyelőre nem fértek hozzá.

Mind a hatóságok nevével visszaélő, mind pedig a hamis support szolgáltatásra berendezkedő csalások száma folyamatosan emelkedik. Ellenük a technikai védekezési elemek mellett elsősorban a biztonságtudatosság segíthet, ami egészséges gyanakvást, az átverések időben történő felismerését (fenyegetés, sürgetés, pénzkövetelés kéretlen megkeresésekkel) jelenti.

Forrás: https://antivirus.blog.hu