Emberi kísérlet a szervervirtualizációval – kipipálva

Sokkal kevésbé clickbait jellegű lesz a bejegyzés mint  a cím, de ez már csak így megy mostanság* 🙂

Szóval alapvetően arra voltam/voltunk kiváncsiak, hogy vajon 3 nap alatt, a nulláról kezdve el lehet-e jutni elmélettel, demonstrációkkal és laborgyakorlatokkal a Hyper-V-től az System Center VMM alapokig egy vegyes 2012R2 / 2016 környezetben. Igen, alapvetően el, de azért ebbe elfáradt a hallgató és az oktató is rendesen. Persze, ha mondjuk ha láblógatunk, akkor mi értelme van sűríteni a napokat? Semmi hiszti, #doyourjob és kész.

Heatstroke

És tényleg a nulláról indult az összesen 8 db modul, ami az első nap az általános Hyper-V es System Center komponens bemutatástól, a Hyper-V architektúrától, a telepítésen és beüzemelésen keresztül, a virtuális lemezekig illetve a virtuális gépekig terjedt. Aztán (2. nap) jött a virtuális hálózatok témakör, majd a VM mobilitás és a DR oldal, azaz a Hyper-V Replica. A harmadik napra maradt a kicsit talán – méltatlanul – alulreprezentált Failover Cluster modul, majd pedig az általános System Center VMM anyag (telepítéssel, konfigurálással, fullos bemutatással), és talán a legvonzóbb rész, a hálózat- és tárolóvirtualizáció, szintén a VMM-mel. Persze a 3 napba egy kis SCOM és felhő is “beleszivárgott”, ami persze nem csoda. Én piszokul élveztem és remek hallgatóságom volt, sok és jó kérdéssel**, de péntek este már nem akartam senkihez, még a családomhoz sem beszélni, max írásban – de ez egy ilyen szakma 🙂

Viszont decemberben szeretnénk tovább pontosítani az emberkísérletet (pl. egy kicsit több VMM-et akarok belevinni), akit érdekel, keressen akár engem direktben (elsősorban ha szakmai/tananyag/stb. kérdése van):D.

Uff.


*Kivéve hogy nem lövik le a poént az első sorban 🙂
**Kerek-perec közlöm az elején, hogy tegyenek fel kérdéseket ezerrel, mert én már nem tudom azokat a kérdéseket feltenni, amelyek nekik még azok, de a válaszokat (valószínű) tudom, ergo így mindannyian jól járunk majd.

 

Forrás: http://galtamas.blog

Szerző: Gál Tamás