Csaknem 2 millió kínai párttag adatai szivárogtak ki

Nemrégen jött ki a hír, miszerint kiszivárgott egy olyan adatbázis, amely 1.9 millió kínai kommunista párttag nevét, pártbéli beosztását, munkahelyét, születési adatait és nemzetiségét, illetve egyéb adatait tartalmazza.

A Kínai Kommunista Pártnak több mint 90 millió tagja van, tehát csak egy viszonylag szűk listáról van szó, de annál érdekesebbről, mivel az érintettekből sokan külföldön, nagy nemzetközi cégekben tevékenykednek.  Jó nagy lehet most a kapkodás sok helyen, mivel eléggé érdekes cégek és szervezetek is érintettek az ügyben.

A listát valószínűleg egy disszidens szivárogtatta ki a Telegram alkalmazáson keresztül, és eljuttatta az IPAC-hoz, egy olyan nemzetközi szervezethez, amely a Kínai Népköztársaság és a kommunista párt tevékenységének monitorozásával foglalkozik (például az IPAC tárta fel a kínai hatóságok által, az ujgur kisebbség ellen elkövetett  embertelen, népírtás száma menő kegyetlenkedéseket). Az IPAC az adatok hitelesítése (Internet 2.0) után továbbította az adatbázist a nagyobb médiaszervezetek részére.

Az Internet 2.0 (ausztrál biztonsági kutatók) elemzői nem a megkapott listából dolgoztak, hanem megtaláltak egy korábbi, feltehetőleg egy MySQL adatbázisból, 2016 áprilisában kikerült adathalmazt, amelyet később valakik átalakítottak Excell formátumra. Ezek az adatok korábban Csianghszi (Jiangxi) ifjúsági liga adataival együtt publikálódtak szélesebb körben. Később megtaláltak egy másik, már teljesebb listát, amelyet összevetettek a korábbi adatokkal, így az IPAC által felfedett lista hitelessége igazolható volt.

Persze nem lehet azt állítani, hogy a meglehetősen érdekes és fontos helyeken dolgozó kínai kommunista párttagok mind kínai kémek lennének, azonban szerintem nehéz azt elképzelni, hogy ha a párt kér valamit, azt ők nem teljesítik.

És hogy milyen nagy nemzetközi cégekben és szervezetekben dolgoznak listán szereplők? Többek között angol, amerikai, német, olasz, svájci, ausztrál, indiai, délafrikai nagy, nemzetközi vállalatoknál és szervezeteknél. Például:

  •  A Pfizer és az AstraZeneca gyógyszeripari vállalatoknál 123 olyan személy dolgozik, akik rajta vannak a kiszivárgott listán. Ezek a vállalatok a COVID vakcinafejlesztés élharcosai.
  • A HSBC és a Standard Chartered brit nagybankokban 600, a listán szereplő személy dolgozik.
  • Többszázan dolgoznak olyan nagy védelmi, ipari és fegyvergyártóknál, mint az Airbus, Boeing (252 szereplő), Rolls-Royce, Jaguar, Land Rover, HP. Ide tartozhat például a Qualcomm is (96+133 szereplő), akiknek több nagy amerikai kormányzati szerződésük is van.
  •  Követségek, konzulátusok, egyetemek, stb.

 

Még egyszer, nem lehet azt állítani, hogy a listán szereplők mind kínai kémek lennének, de botorság lennet azt feltételezni, hogy nem jelenthetnek biztonsági kockázatot.

Forrás: https://kiber.blog.hu/