Ez történt 2019-ben egy perc alatt a weben

Feltámasztjuk régi infografikás sorozatunkat, ezek közül is azt, amely egy szemléletes ábrán mutatja be évről évre, hogy 60 másodperc alatt mennyi minden történik az internet világában, a különféle közösségi oldalakon, a videó megosztókon és egyéb helyszíneken. Utoljára 2018-ban vizsgáltuk ugyanezt, segítségünk ismét a Data Never Sleeps projekt ábrája, a 7.0-s kiadású összefoglaló lesz.

Az egyetlen dolog, aminek értelme van a hüledezés mellett, hogy hasonlítgatjuk az egy évvel korábbi és aktuális számokat. Ezekben nem is az a kérdés, hogy vajon növekedett-e, mert persze hogy igen.

Sokkal izgalmasabb dolog az, pontosan mely területek erősödnek meg a leginkább, kiemelkedve-kilőve a többiek futottak még átlagos szintjéről. Nézzünk is akkor pár konkrétumot!

Nyilván mindenhol nagyobb számokat látunk, mint egy évvel korábban, és ez teljesen rendjén való: növekszik a felhasználók száma, az internetet elérők száma, a netre kapcsolt eszközök száma. Ha a klasszikus Google keresést nézzük, szinte még kevés is a növekedés: 3.7 millióról 4.5 millió az egy perc alatti tempó. Ennél jóval komolyabb emelkedés látszik a videók esetében. Még a YouTube esetén nem is annyira látványos ez: 4.3 millióval áll szemben a 2019-es 4.5 milliós érték, nyilván a Twitch és hasonló fiatalos stream oldalak viszont erőteljesebben nőnek.

Ám mindez nudli a NetFlix által produkált számokhoz képest, ott ugyanis egy év leforgása után 266 ezer óra helyett már 694 ezer óra szerepel, és valljuk be, a Black Mirror, The Witcher, Luther, Madmen, House of Cards és hasonlóan színvonalas produkciók joggal emelték több, mint duplájára az itt egy perc alatt nézett filmeket, sorozatokat.

A Tinder is “belehúzott”, 1.1 millió félrehúzás helyett tavaly 1.4 millió zajlott le 60 másodperc leforgása alatt, hogy ez most jó vagy rossz, döntse el mindenki maga. Szépen gyarapszik az Instagram is, 174 ezerhez képest a 277 ezer remek eredmény. A Twitter is mutatott némi növekedést, ez 481 ezerről 511 ezerre emelkedést jelenti.

És ami még a Twittert kiemeli kicsit a mezőnyből, hogy amikor hiteles információkra, hírekre vadászunk ebben az ipari méretekben fakenews sújtotta közösségi térben, vagy az internetes portálokon, sokszor itt találunk olyan friss, naprakész posztokat hiteles forrásokból, amikre még a mai világban is bátran számíthatunk. Érdekes még a gyengén, alig változó kategóriákat is megemlíteni, ezek a küldött e-mailek száma, a mobilra letöltött appok mennyisége, vagy az elküldött szöveges üzenetek halmaza – ezek tényleg stagnáltak, és csak minimális szinten emelkedtek.

Változatlanul nem tartalmazzák ezek a statisztikai kimutatások, hogy mennyi sebezhetőség derül ki egy év leforgása alatt, mennyivel emelkedett az adathalászat, vagy a spam mértéke, illetve hasonló IT biztonsággal kapcsolatos adatok sincsenek benne külön említve. Ezért zárásként most is az AVTest.org oldal legfrissebb adatát mutatjuk, amely az összes egyedi kártékony kódok számát 2020. február 7-én nézve már 1 milliárd 20 millió.

Emlékezzünk csak, ez egy éve még “csak” 837 millió volt. És persze az is figyelmeztető jel, hogy a Have I Been Pwned adatbázisába 2019-ben óránként 19 ezer lopott account került be, ha ezt is “percesíteni” akarjuk, akkor 316 percenként.

Forrás: https://antivirus.blog.hu