Társkeresős csalások szevasztok

Korábban már több ízben írtunk erről a témáról, ahol bemutattuk például azokat a jellegzetes necces alaphelyzeteket – külföldön szolgáló megözvegyült katona, fúrótornyon dolgozó jól kereső olajmunkás, akiknek mindig az igazi, élőben remélt randi előtt fogy el a pénze, hal meg az apja, zárolják a számláját, szenved balesetet, és ezen a jogcímen igyekszik pénzzel lehúzni a neten megismert jól szituált, egyedülálló nőket.

 

Nos a trükk sajnos azóta is forog, és elképesztően sok áldozat tanulja meg túl későn és a saját kárán, hogy mit is jelentett volna az egészséges gyanakvás. Az FBI internetes bűnözés elleni panaszbejelentő központja augusztus elején újabb figyelmeztetést tett közzé, ugyanis netes ismerkedés címén a trükkös csalók aprólékosan kidolgozott történeteikkel, mások megszemélyesítésével egyre több embert vernek át. 2017-ben, több mint 15 ezer ember nyújtott be panaszt az FBI IC3 osztályára, és a becsült veszteség akkor, több mint 211 millió amerikai dollárt tett ki.

Egy évvel később, 2018-ban a bejelentett áldozatok száma már tizennyolc-ezerre emelkedett, és a csalások már 362 millió USD kárt okoztak, ami 70%-os növekedés az előző évhez képest.

A netes ismerkedés online szakaszában sok esetben kérik arra az áldozatot, hogy állítólagos akadályoztatásuk miatt nyissanak helyettük, de a saját nevükre bankszámlát, vagy csak elkérik az áldozat számla adatait.

Még az is előfordul, hogy nem is egyszerű számlanyitást, hanem áruk szállítását, vagy cégalapítást kérnek tőlük, amely a későbbi állítólagos letelepedéshez, beutazáshoz, pénzkimentéshez, együttéléshez lesz majd szükséges.

A Better Business Bureau jelentésében több olyan esetről is beszámolnak, ahol piszkos pénzek tisztára mosásához gyanútlan balekok toborzása volt a fő cél. Itt nem csak az lehet a vesztesége az áldozatnak, hogy mégsem jön a herceg fehér lovon, és hogy megcsapolták a pénzét, hanem akár rendőrségi következménye is lehet az ilyen öszvér (money mule, pénzmosásban résztvevő balek) szerepvállalásnak.

A BBB beszámolója szerint csak az ő szervezetükhöz 7500 ilyen, online társkereséshez kapcsolódó panasz futott be. Az USA-beli, illetve kanadai áldozatok három év leforgása alatt több, mint egy milliárd dollárt buktak el így, és az online társkeresési csalások áldozatai közül körülbelül 20-30%-uk volt akaratlanul részese pénzmosásnak.

Ugyancsak tipikus eljárás, hogy a társkereső profil mögött álló csaló külföldön élő amerikai állampolgárnak adja ki magát, hónapokig csak hiteget, építgeti a bizalmi szálat, majd végül útiköltségre kérnek állítólagos számlabefagyasztásuk miatt, vagy a várva várt találkozó előtt arról számolnak be, hogy tévedés miatt váratlanul letartoztatták őket, és óvadékra kellene gyorsan kölcsönpénz.

A grandiózus trükkök tárháza végtelen, és sajnos sokan abszolút nem ismerik ezeket, emiatt roppant naivan belesétálnak az egyébként profi forgatókönyv alapján felállított szituációkba. Pedig ahogy a vírusvédelemben, itt is a megelőzésen kellene lennie a hangsúlynak, vagyis az ilyen helyzetekben amikor egy kvázi ismeretlen valakivel csetelünk – aki bárkinek kiadhatja magát – szükséges lenne a józan ész, a gyanakvás, a biztonságtudatosság, a ferde szándékok időben történő felismerése.

A védekezéshez sokféle tanácsot adhatunk, részint idegeneknek sose adjuk ki részletes személyes adatainkat, igazolvány számainkat. Soha ne utaljunk előre ismeretlen személyeknek, akik a valódi, offline találkozást ettől a pénztől teszik függővé. Banki adatainkat – megtakarításaik mértékét, bankszámlaszámunkat, stb. – szintén kezeljük óvatosan, mert különösen a kicsalt személyes adatok birtokában pénzügyi visszaélésekre adhat lehetőséget.

Vannak tipikus jelei a csalóknak, például ragaszkodnak ahhoz, hogy mi ne kereshessük őket, csak ők jelentkezhetnek. Jó ötlet az inverz képkeresés is, például a TinEye időnként életmentően hasznos észrevételeket tud tenni 🙂

Gyanús momentum lehet, ha nem hajlandóak többféle elérhetőséget is adni – például telefonszám, Skype, valódi e-mail fiók, stb. -, de a sürgetés, fenyegetés is az eszköztárukra jellemző. Az ismétlődő, egyre agresszívabb pénzkövetelés mindenkor keltsen kételyt, és jól tesszük, ha esetleg már belesodródtunk volna egy ilyen történetbe, akkor feljelentést teszünk a hatóságoknál.

Illetve ahogy azt a netes vásárlások miatt már sokat teszik, kérjünk azonnali értesítést a bankunktól minden pénzmozgási eseményre, így a leghamarabb tudomásunkra jut, ha számlánkon valamiféle visszaélés történne.

Forrás: https://antivirus.blog.hu