Titokban tovább hallgatózik az NSA

A Huawei-t elengednék, viszont eközben az NSA kapcsán tört ki újabb botrány.

A napokban több fontos fejleményről is beszámoltak a nemzetközi sajtóban, elsősorban a G20-találkozó, valamint annak részletei kapcsán. Az amerikai-kínai egyeztetés után részben feloldanák a Huawei ellen hozott szankciókat, így a cég ismét hozzájuthatna a széles körben elérhető alkatrészekhez, viszont eközben az NSA kapcsán is újabb beszámoló jelent meg, meglehetősen rossz fényben tüntetve fel az ügynökséget.

Ez utóbbi szervezet háza táján legutóbb arról bukkant fel hír, miszerint a korábban használt telefonos programot akár végleg is kukáznák, eközben azonban több másik program keretein belül is folytatódik az állampolgárok lehallgatása. Az ügynökséget bírósági úton megtámadó ACLU az ügyhöz csatolt dokumentumokra hivatkozva jelentette be, hogy az NSA illegális módon is folytatta lehallgatási programját, dacára annak, hogy néhány hónappal ezelőtt (egy másik döntés értelmében) több millió rögzített adatot voltak kénytelenek (állítólag) törölni. Úgy tűnik, hogy tavaly október és december között, egy meg nem nevezett amerikai szolgáltató közreműködésével, több millió telefonhívás és szöveges üzenet metaadatait rögzítették, amely a Section 215 megfigyelési program katalógusát bővítette ki.

A korábban StellarWind néven emlegetett platform egyetlen alkalommal sem vezetett terrorista cselekmények megelőzéséhez, ami viszont felveti azt a gyanút, hogy nem is feltétlenül ez a cél. Az ügynökséget most ismét kérdőre vonják, a kritikusok között pedig annak egykori vezetője is megtalálható, aki 30 év szolgálat után vált kiszivárogtatóvá – szerinte itt nem pusztán arról van szó, hogy Trump elnök ragaszkodik a programhoz, amelyet egyes hírek szerint akár korlátlan ideig is fenntartana, inkább az lehet a háttérben, hogy az NSA már egy még jobb, továbbfejlesztett alternatívával is rendelkezik, így hamarosan ezt a programot is kukázhatják, hiszen ezzel nem vesztenének semmit.

Az Upstream néven emlegetett utód a globális lehallgatási törekvések részét képezi, ennek keretében nemcsak hívások és szöveges üzenetek, hanem emailek és chat naplófájlok is az adatbázisba kerülnek, a gerinchálózaton keresztül áramló minden további információval együtt.

Forrás: https://sg.hu/