Egy csomag rágógumival is feloldható a Nokia 9 PureView

Kissé félresikerült a Nokia 9 PureView ujjnyomat olvasójának a frissítése, a biztonsági megoldás könnyedén, akár egy csomag rágógumival is kijátszható. A húsvéti ünnepek alatt a cég nem dolgozott a hiba elhárításán.

A Nokia eredetileg javítani szerette volna a mobiltelefonba beépített ujjnyomat olvasót, hogy a felhasználóknak ne kelljen túl erősen odanyomniuk ujjukat a képernyőhöz, ahhoz, hogy feloldják. Azonban a húsvét előtt kiadott frissítés félresikerült, a telefont szinte bármi – például egy csomag rágógumi vagy idegenek ujjának – beolvasásával ki lehetett nyitni. Az április 18-án kiadott frissítés hibájáról nagyon sok felhasználó panaszkodott a közösségi médiában, videót is készítettek róla.

 

A hibát több felhasználó a 4.22-es verziójú frissítéssel tudta reprodukálni, de ennek a felvételnek a tanulsága szerint a probléma már korábban, a 4.21-es patch-nél jelentkezett. A Nokia képviselői nem kommentálták az értesüléseket – a húsvét ideje alatt valószínű nem is dolgoztak a cégnél. A Nokia tulajdonosoknak azt javasoljuk, az ujjnyomat olvasó helyett használják a beépített arcfelismerőt vagy a hagyományos PIN kódot a készülék biztonságossá tételére.

Két évvel ezelőtt biztonsági szakértők nem javasolták a telefonokban az ujjnyomat olvasók használatát. Akkor a kutatók könnyedén létrehoztak egy, a telefonok 65 százalékát könnyedén feloldó mester ujjlenyomatot. Persze, azóta a technológiának volt ideje fejlődni, de nem negatív irányba.

Forrás: https://virusirto.hu