World Backup Day

Mindennek van már világnapja, és ha az internetes biztonság szempontjából való fontosság szerinti sorrendben vizsgáljuk ezeket az eseményeket, akkor azért elmondhatjuk, hogy a rejtvényfejtők napja, a tengerészek nemzetközi napja és a hontalan állatok világnapja mellett azért a mentésekről megemlékező dátum is jelentős esemény. Bár egy zsarolóvírus miatti adatvesztéskor lehetséges, hogy olykor morgunk a bajszunk alatt valamiféle kártevőterjesztő hontalan állatról és annak tengerész felmenőiről kevésbé szalonképes szavakat, de nagy eséllyel a rendszeres mentések tudnak ilyenkor kihúzni minket a bajból.

 

Bár pár nappal ugyan már túl is futottunk a hivatalos, március 31-i World Backup Day dátumon, ám a dolog fontosságáról szinte sosem lehet eleget beszélni. Való igaz, hogy újabban – 2013 óta – a ransomware támadás sorozat az a Damoklész kardja, amely miatt a figyelem intenzíven ide irányult, de ha széles merítéssel és történelmileg bátran visszatekintve nézzük az eseményeket, akkor azért látható, hogy a mentéseknek korábban is mindig kulcs szerepük volt, vagy hát lett volna, ha nem lettek volna oly gyakran elfelejtve, elmulasztva.

Adatvesztést ugyanis nem csak vírus, vagy kártevő támadás miatt lehet elszenvedni, hanem az adathordozók elromlása, elvesztése, ellopása, informatikai incidens, vagy éppen felelőtlen emberi hiba esetén is komoly bajban vagyunk.

A PC korszak hajnalán – 1981. XT, 1982. AT – aki nagyvállalatnál dolgozott, emlékezhet még a floppylemezes mentésekre, hányszor nem sikerült aztán később nagy reményekkel előkapott 5 1/4es diszkről a jajdefontos fájlokat visszaolvasni, pedig sokszor nem is noname, hanem 3M márkájú volt. Előfordult, hogy az egyik gépen készült mentést nem olvasta el a másik gép.

Aztán idővel jöttek a nagyobb kapacitású A-drive-ok, CD és DVD lemez, streamer és DAT kazetták, ez utóbbi talán lassúsága ellenére viszonylag hosszútávon is megbízhatóan tárolta a fontos adatainkat. Mindenesetre az akkori tanulság most is aktuális: csak a kipróbált mentés az igazi mentés, erről sajnos sokan megfeledkeznek, aztán ha incidens és emiatt eszeveszett kapkodás van, akkor jönnek a kellemetlen meglepetések.

Ha az egyszerű átlag magánfelhasználó szemével nézzük, így is katasztrófa lehet a saját munkák, dokumentumok, családi fotók elvesztése, ám ha a vállalati szegmens szerepét tekintjük, a mentés egész egyszerűen nélkülözhetetlen kulcselem, a folytonos üzletmenet záloga.

Lehetne itt ugyan szemléletes példákat hozni csődbe ment vállalkozásokról – például a zsarolóvírus miatt bezárt ügyvédi irodáról – azonban sokkal inkább az az elgondolkodtató, mennyien hagyják a mai napig is figyelmen kívül a rendszeres mentésekkel kapcsolatos feladatokat.

Egy tavaly év végi statisztika szerint a 2018-as év folyamán a céges ügyfelek 29%-a százaléka szenvedett el egy vagy két alkalommal adatvesztést, 18%-uk háromszor vagy még többször vállalati adatközpont hiba miatt.

Ha egy mondatban kellene fogalmazni, akkor talán Cloudwards-tól kölcsönzött szlogen a legfrappánsabb összefoglalása a lényegnek: “Every day is world backup day!”.

Forrás: https://antivirus.blog.hu