Vajon szándékosan törik a BKK sofőrök a buszokat? BKK kamerák social engineering szempontból!

Bizonyára mindenki tudja, hogy a BKK – vagy az alvállalkozók által üzemeltetett – járművein mostanra minden esetben található okos kamera. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a járművezetők és az utasok nagyobb biztonságban vannak, hiszen mind a sofőröket inzultáló utasokat, mind pedig a forgalmi az adódó bizonytalan forgalmi szituációkat látják a cég operátorai, és szükség esetén akár vissza is tudják játszani. Elvileg a rendszer kijátszhatatlan, a kamerák képei alapján teljes képet kaphatnak az operátorok, hiszen a kamerák számából adódóan minden helyzetet megnyugtatóan lehet tisztázni. Csakhogy a rendszer nem számol egyrészt azzal, hogy a sofőrök, hát mondjuk időnként nem teljesen érzik sajátjuknak a munkaeszközüket, azaz a járművet, másrészt időnként lehet okuk, indokuk és lehetőségük arra, hogy bizonyos forgalmi szituációkban ne a koccanás elkerülését válasszák, hanem ellenkezőleg finoman, úgymond „lesmimítsák” a közlekedő járműveket.

Bár terjengenek ezekről az esetekről városi legendák, most első kézből tapasztalhattam, hogy milyen, amikor egy buszsofőr konkrétan szándékosan okoz kárt a kamerarendszer segítségével más tulajdonában – nem felétlenül a saját autómra gondolok, szerintem a busz sem az Ő tulajdona.

A történet röviden azzal kezdődik, hogy a csepeli Védgát vs Rákóczi út sarok, ne szépítsük reggelente halál. Többsávos út, hömpölyög a tömeg gyakorlatilag egybefüggő a kocsisor. Persze van felfestve sárga csík, de ha nem araszolsz be a kereszteződésbe, akkor gyakorlatilag sosem jutsz át. A lámpák működnek, de reggel szinte egy perc sincs a kereszteződésben, amikor ne állna bent valamilyen jármű, a keresztbejövők őszinte bosszúságára. Hozzáteszem, többnyire elkerülik egymást, hiszen mindenki jól felfogott érdeke, hogy eljusson A-ból B pontba, szépen működik a zipzár közlekedés. Ma reggel a szokásos araszolás után – nem mentem át a piroson, ahogy a tanult sofőr kolléga állította, igazából már 30 méterrel a lámpa után voltam, szóval lövésem sincs milyen színű volt éppen -, az egyik sávban egyszer csak egy ütést éreztem az autó jobb hátulján. Hátranézve láttam, hogy egy busz – 179 – kandikál ki az autó farából. Elsőre gondoltam, hogy a viharba történik ilyesmi, amikor a sor mondjuk 8km/h sebességgel „halad” majdnem álltam, szóval, ha valaki nagyon akar, akkor kb 0 méteren belül meg tud állni. Alátámasztja ezt egyébként a két jármű sérülése is, ami olyan, ami szót sem érdemel. Jó, mondjuk az is igaz, hogy egy MAN buszban azért nem könnyű kárt tenni. Kérdeztem emberünket, hogy ezzel most mit tegyünk. És itt jön a social engineering. Mert bizony bőszen mutogatott a kamerára, hogy neki aztán zöld volt és én bevágtam elé(!) nyilván gyök kettővel. Értem. Én mintegy 30 méterre álltam a saját lámpámtól, fogalmam sincs most éppen milyen színű, szóval ugorjuk. De nála megvan a felvétel – megmutatni viszont nem tudja. Na jó, gondoltam most már nézzük mi lesz – leginkább egy jó cikk. Elismerem. Biztos zöld volt, de az feljogosítja, hogy egy majdnem álló autónak nekimenjen? És itt jött a döbbenet. Megkérdeztem tőle, hogy ha el akarta volna kerülni az ütközést, akkor meg tudta volna tenni? A válasz: Hát igazból neki tartani kell a menetidőt – később kiderült, hogy késésben volt -, és nem érdekes, hogy elkerülhető volt e baleset, vagy nem, ez már így van. Azaz nagyjából beismerte, hogy szándékosan ment neki egy, gyakorlatilag álló autónak. Mert neki zöld, így figyelmen kívül hagyhatja a kialakult forgalmi helyzetet. Leszögezném, hogy a kamerák felvétele alapján valószínűleg igaza van. Nem az a kérdés, hogy én elismerem, hogy Ő zöld lámpán vagy sem. Hanem az, hogy kihasználva a BKK informatikai támogatását, dönthet e úgy egy járművezető, hogy egy utasokkal megterhelt buszt nekivezet egy majdnem álló autónak, ha megelőzhetné az ütközést. Szerintem nem. Persze kerestem mi lehet az ok. Mert igazából semmi értelme nem volt a dolognak. Kb a fékpedál minimális lenyomásával elháríthatta volna a „hatalmas veszélyt” amit okoztam 😊. Nagy kérdés, hogy emberünk szimplán csak egy szabadnapot akart, rossz napja volt, vagy csak szimplán előző nap meghúzta a szekere bal elejét és valahogy el kellett rendezni a kárt. Ne adj isten ez a céges policy, bár ezt nem tartom valószínűnek.

Az eset tanulsága annyi, hogy bár a BKK a legmodernebb technológiát, a magyar leleményességet nem lehet pusztán IT eszközökkel felülmúlni. Végezetül azt javaslom, hogy óvatosan a BKK sofőrökkel, mert vannak, akik nem használják, hanem kihasználják az IT adta új lehetőségeket.