A Sysadminfórum lett a leglelkesebb rendezvényszerverző!

Az elmúlt héten, kicsit késve ugyan, de szokás szerint megünnepeltük a rendszergazdákat. Remek előadásokat hallgathattatok végig, remek előadóktól. Azonban a végére mégis minket ért a nagyobb meglepetés, ugyanis Barcs Júlia a Microsoft képviseletében különleges ajándékot hozott nekünk. A partnereink és mi is sokat dolgoztunk azon, hogy a rendezvényeinken mindig érdekes témákkal és szakmai újdonságokkal tudjunk előrukkolni. Persze a fórum és rendezvények nem jöhettek volna létre a kollégáim segítsége nélkül, akiknek szintén jár a köszönet, de szerintünk a legnagyobb elismerés mégis Titeket, a rendkívül lelkes hallgatóságot illeti. Köszönjük, hogy használtátok és használjátok a fórumot, és  megtiszteltetek minket azzal, hogy látogattátok a rendezvényeinket. Igyekezni fogunk továbbra magas minőségben dolgozni a közösségért, és remélem, hogy még sokszor találkozunk a konferenciáinkon.

Köszönettel és Barátsággal.

Schneck Zsolt

Sysadmiforum-oklevelek