Ezek voltak a legjobb hacker mozik
A Blackhat kapcsán a múltkor arról elmélkedtünk, vajon mennyire élethűen mutatta be az informatikai incidenseket, veszélyeket, eseményeket, kockázatokat, miközben a film kapott hideget és meleget is a kritikusoktól. Tekintsünk most vissza az időben, és vegyük sorba a GoExplore.Net weboldal által összeállított toplistát, amely az eddig készült legjobb hacker témájú számítógépekről szóló mozifilmeket rangsorolja.
A Blackhat-re utalva – amely 70 millió dolláros befektetésből a nyitóhétvégén mindössze 4.4 millió USD bevételt tudott csak felmutatni, érdemes felidézni, hogy készültek már korábban is ilyen témájú, olcsóbb-drágább alkotások, és akik a bitek-bájtok bűvöletében nőttek fel, azoknak ezek az alkotások még évek múlva is kedvencnek számítanak, például a blogíró a 1992-es Sneakers filmet különösen szerette.
Nos visszafelé haladva a helyezésekkel, a lista készítői szerint az ötödik helyen az 1999-ben készül “Existenz – Az élet játék” áll. Ebben a David Cronenberg által jegyzett kanadai-angol sci-fiben az akkoriban elképzelt félelmetes virtuális valóságot mutatták be, ahol sisak és és monitor helyett bizarr módon már az emberi testbe ültetik be a játékhoz szükséges csatlakozást.
Negyedik helyezett a már emlegetett Sneakers lett, amely nálunk Kompjúterkémek címmel debütált. Az akkori neves sztárok – Robert Redford, Dan Aykroyd, Sidney Poitier, stb. – szereplésével jó kis sztorit sikerült összeütni, benne banki betörésekről, a börtön árnyékában élő hackercsapatról, ahol ráadásul a jó minden nehézség, és a CIA ellenére mégis csak győzedelmeskedni tudott a végére.
Harmadik helyen a már szinte őskövületnek számító 1982-es Tront találjuk, ahol a virtuális valóság elnyelheti, beszippanthatja az embereket. A kultikus filmben – amelyben Jeff Bridges volt a főhős – szereplő látványos motorversenyek azért örök időkre beégtek az emlékezetünkbe, sőt a filmnek annak idején az összes jelentősebb otthoni házi számítógép típusra – Commodore64, Spectrum, stb. – jelent meg játék átirata.
Második lett az 1983-ban készült WarGames című alkotás, amely szintén egy régi, és ma már megmosolyogtató darab. Olyan eseményekkel, mint a játszadozó tinédzser által véletlenül elindított ballisztikus rakéták, a történetben mindenki azon igyekszik, hogy elkerülje a nukleáris csapást, vagy éppen a III. világháborút.
Az akkori vicces kinézetű floppys masinák ellenére arra mindenesetre már nagyszerűen rávilágított – amit azóta a mai helyzetben is vizsgálni kell – hogy mi történhet, ha hibák, sebezhetőségek vannak egy kritikus rendszerben.
Azért mindenki megnyugodhat, mert a végére igazi csemege került, az első helyre ugyanis az 1999-es felejthetetlen Mátrix került. A hacker Neot játszó Keanu Reeves, és a Morpheust alakító Laurence Fishburne is örökre emlékezetes lehet mindenkinek. A lehulló karakteres képernyővédő ma is megtalálható minden jelentős Linux disztribúció alapkészletében, sőt a “Blue pill vs Red pill” is sok mémen felbukkan azóta is.
A körbejárhatóan sok nézőpontból felvett látványos akció jelenetek – mint például karate harc a Smith ügynök hasonmásokkal, vagy éppen a megállított fegyvergolyók – forradalmiak voltak a maguk idejében, és a történetszövésre sem lehetett semmi panasz. Sőt később el is készült aztán a trilógia többi (Újratöltve, és a Forradalmak) darabja.
Forrás: https://antivirus.blog.hu