Ha már van a kezünkben egy System Center VMM (akár Hyper-V, akár VMware virtualizációt választunk, lehet), akkor használjuk értelmes dolgokra. Persze a felügyelet az első, de legyünk kreatívak és produktívak, és ne csak “megfigyeljünk”, hanem “teremtsünk” is. Mit is? Hát virtuális gépeket, egyszerűen, gyorsan és kulcsrakészen.

Ehhez tipikusan és összesen egy sysprepelt* OS image-re lesz szükség, amelyet a VMM Library-ba kell belemásolnunk, meg nyilván egy jól működő VMM-re, ami kapcsolatban van egy agenten keresztül a Hyper-V hosttal, vagy egy Hyper-V fürttel. Ezután elkezdhetünk legózni a Library szakaszban, mivel minimum 2 kötelező** elágázás van a sablonhoz szükséges részeknél, egyrészt a Guest OS Profile, másrészt a Hardware Profile. Ezeket a “legokockákat” előre legyárthatjuk és elmenthetjük, hogy aztán majd a sablon összerakása közben ezekből tetszőlegeseket kiválasztva összeálljon a végleges minta. Nincs akadálya annak, hogy egy ilyen profilt több sablonban is felhasználjunk, és ami még az előnye, hogy abban az esetben ha megváltoztatjuk, akkor a sablonban már nem kell, a következő gépekre már érvényes lesz 6 hónap múlva is, automatikusan.

Minta jön a 2 különböző típusú profilra:

Ha megvan az image és a profilok is, akkor rakjuk össze a sablont:

Vegyük észre, hogy bár profilokból dolgozunk, akár el is térhetünk 1-1 pontban ezektől, bár ennek itt talán sok értelme nincs. (A szumma előtti utolsó 2 lépést a lábjegyzetben magyarázom meg.)

Nos, ha készen van a sablon, akkor jöhet a VM összerakása. Az 1-3. lépés most kimarad a képeskönyvből, mert már ismerős, azonban ezeknél a pontoknál viszont tényleg el szoktunk térni egy adott VM miatt a sablon/profil beállításoktól, mert mondjuk simán elképzelhető, hogy minden passzol, kivéve azt, hogy pl. szemben az előző hússzal, ezt az egy VM-et, nem a clusterbe akarom berakni, ezért kiveszem a pipát a “Hardver profile\Advanced\Availability” pontnál menetközben.

A 4. pont a VM leendő helyét határozza meg, ami lehet egy (privát) felhő, egy host group, vagy akár a Library, mert ebből is lehet ám sablon :). Aztán az ötödiknál pontosítunk, itt – a célpont pontozási rendszeren kívül, ami nagyon zsír – az a lényeg, hogyha nem veszem ki a pipát az előző bekezésnél említett résznél, akkor értelemszerűn a szóló Hyper-V hostok szürkék lesznek, azaz ezért nekem is csak a egy clusterem látszik (az Azure-ban futó cluster éppen ki van kapcsolva).

A következő pont alatt kötelező beállítások is lehetnek, pl. a logikai hálózati kártyánál az IP cím, mivel a sablonban – a hálózatvirtualizáció lehetőségeit felhasználva – statikusra állítottam be a kártyát (minden más, pl. TCP/IP vagy VLAN adatot megkap a szintén már korábban létrehozott poolból vagy a VM networkból, ergo nehéz lesz elrontani.)

Ezután jön még pár apróság, majd az indítás után felpörög a gépezet, és a felspécizett, előrecsomagolt VM hamarosan ott figyel majd a clusterben minden általunk beállított hardver/szoftver/alkalmazás jellemzővel.

Nos, ennyi a lényeg tömören, essünk neki, magától nem tanulja meg 🙂

—
*Okosan a /mode:vm paraméterrel kiegészítve a végén, hiszen egy virtuális gépről van szó.

**Vannak még alkalmazás profilok is, pl. SQL Server host illetve a Web Application Host, de ezek az összetett, több virtuális gépes, ún. “service template”-eknél játszanak elsősorban.

Forrás: http://galtamas.blog

Szerző: Gál Tamás