plugin install hiba

Megválaszolt
0
0

Sziasztok! 

Az alábbi dologba szaladtam bele, és nem találom a megoldást hátha Ti, tudtok segíteni. Adva vagyon egy Notebook rajta Windows 7. Biztonsági kamerák rögzítőjét szeretné elérni a User, de miután frissítettük a Windows-t, azóta nem működik rendesen az elérés, pontosabban elérjük gond nélkül, de nem indul a plugin amivel működne az egész. Előtte tökéletesen ment, de amióta lefrissült a Windows, és vele együtt az Internet Explorer  (11-es van most fent) azóta nem működik rendesen. Miután belépek a rögzítőbe kéri a plugin telepítést. Mindent az ott leírtaknak megfelelően csinálok, de miután újra elindítom a böngészőt, újra kéri az installt, és olyan mintha semmit nem csináltam volna. Valahányszor próbálom használni az elérést, mindig kéri a telepítést, mintha előtte semmi sem történt volna, pedig valójában telepítve van a plugin. Legalább 100x telepítettem már ezt, és sosem volt gond, most azonban nem értem mi lehet a gond. Próbáltam azt is, hogy “örült módjára” mindent engedélyezek az Internet Explorerben, hogy fusson, de úgy sem lett jó. Megnéztem firefox-al is, de ott ugyan ez az eredmény. Mit rontok el?

VÉGEREDMÉNY:

Legjobb válasz
0
0

Közben meglett a megoldás, a rögzítő ip címét a kompatibilitási nézet táblába kellett betenni, és így már működik az egész.

0
0

rengeteget próbálkoztam mire meglett 🙂 , érdekes volt, mert más rögzítő pluginjával nem volt gond.

0
0

Pont most akartam írni, mert mi ezt ugyanígy nyomoztuk, és a gyártó javasolta ezt a megoldást 🙂

4 eredmény megjelenítése
Saját válasz

A küldéshez először .