Kézzel írták a járatinformációkat – zsarolóvírus miatt

Zsarolóvírusos támadás miatt a bristoli repülőtér utastájékoztató információs táblái nem működtek, helyette kézzel írott információs táblákon tájékoztatták az utasokat. A történetben a pozitív elem: a repülőtér üzemeltetői nem fizettek a zsarolóknak, hanem saját erőből állították vissza a rendszereket. 

A szeptember 14-én kezdődő hétvégén, vagyis pénteki napon a bristoli repülőtér elektronikus utastájékoztató rendszere egyetlen járat adatait sem jelenítette meg: a szóban forgó rendszert kiszolgáló számítógépeket ugyanis zsarolóvírusos támadás érte. A támadás más rendszerekre nem terjedt ki, a gépek zavartalanul, időben indultak. Vasárnap reggelig azonban az utasok kézzel írott táblákról értesültek a járatinformációkról, ahogy azt több utas Twitter-csatornáján megosztotta.

A zsarolóvírusos támadás ugyanis csak ezt az egy, a repülés biztonsága szempontjából nem kritikus rendszert érte. A támadás elhárításáért felelős szakemberek pedig azt a döntést hozták, hogy nem fizetnek a zsarolóknak, saját maguk állítják vissza a rendszert a meglévő biztonsági mentésekből – erre viszont időre volt szükségük. Az elektronikus járatinformációs táblák üzemképtelenségéről a hatóságok minden lehetséges csatornán tájékoztatták az érintett utasokat, akiket arra kértek, a szokásosnál korábban jöjjenek ki a repülőtérre, hogy időben értesüljenek a kézzel frissített járatinformációkról.

A számítógépes utastájékoztató rendszer vasárnap reggel már helyreállt, működött, a repülőtér munkatársai pedig a működő rendszer fotójával köszönték meg az utasok türelmét.

Korábban is volt már arra példa, hogy a sikeresen megtámadott intézmények inkább papíron intézték az ügyeket, mintsem fizessenek a zsarolóknak: Atlanta város közigazgatása idén tavasszal járta meg. Esetükben a támadók ismert, de nem befoltozott sérülékenységek kihasználásával vették át a számítógépek ellenőrzését.

Forrás: Julieanne McMahon, Twitter


Forrás: Jean van den Elsen, Twitter


Scott Bradford, Twitter

Forrás: https://virusirto.hu/