7,5 millárd dollárért vásárolta fel a Microsoft a GitHubot

2018. június 4-én a Microsoft bejelentette, hogy megállapodást kötött a GitHub, a világ vezető szoftverfejlesztő platformja megvásárlásáról. A jövő digitális világát építő GitHubot 28 millió fejlesztő használja tanulásra, ismeretek megosztására és együttműködésre. A két cég egyesülésével új utak nyílnak meg a fejlesztők előtt, hiszen a fejlesztői életciklus minden egyes szakaszában még több eszköz áll majd a rendelkezésükre ötleteik megvalósítására, továbbá több vállalkozás veheti majd hasznát a GitHubnak az üzletfejlesztésben, a Microsoft fejlesztői eszközei és szolgáltatásai pedig még több felhasználóhoz és szervezethez juthatnak el.

A megállapodás értelmében, a Microsoft a GitHub tulajdonjogáért 7,5 milliárd dollárnyi Microsoft részvénnyel fizet. A tranzakció a pénzügyi feltételek teljesülésével és a versenyfelügyeleti eljárás lezárulása után, várhatóan az év végén lép hatályba.

Az akvizíciót követően, Nat Friedman, a Xamarin (ezt 2016-ban vásárolta meg a Microsoft) korábbi vezérigazgatója áll a GitHub élére. Chris Wanstrath, a GitHub társalapítója a jövőben a Microsoft munkatársa lesz. A GitHub üzletpolitikájában kitart a fejlesztők elsőbbsége mellett és megtartja működési függetlenségét, hogy továbbra is minden iparág összes fejlesztőjének nyílt forráskódú, közös platformja legyen.

A bejelentésről további információk az angol nyelvű sajtóközleményben találhatók:

Press release: https://news.microsoft.com/?p=406917

Satya Nadella’s Blog Post: https://blogs.microsoft.com/?p=52553832

Chris Wanstrath’s Blog Post: https://blog.github.com/2018-06-04-github-microsoft/

Forrás:  https://news.microsoft.com/hu-hu/2018/06/13/75-millard-dollarert-vasarolta-fel-a-microsoft-a-github-ot/?wt.mc_id=AID627080_EML_5623168