Aggódó kutyatulajdonosok számára: nem úgy.
Elmagyarázom. Novemberben ment le az első Exchange 2016 tanfolyamunk. Kicsit aggódtunk. Voltak jelentkezőink a 2013-as és a 2016-os Exchange tanfolyamra is, én viszont már nem voltam hajlandó tanítani a 2013-as anyagból. Ember. Valamikor 2012-ben rakták össze. A tananyag még nem ismerte a Windows 2012 R2 szervert. Ráadásul a tananyag nem kis része gyakorlatilag a 2010-es tananyagból lett átvéve, minimális változtatásokkal. Szerinted mennyi értelme volt 6-7 éves gyakorlatot, best practice-t oktatni? Én voltam zavarban, amikor rendszeresen úgy kellett bevezetnem egy-egy diát, hogy kérem, oda vannak írva bizonyos dolgok, de ezeket már túlhaladta az idő. Nagyon. Beszéljünk inkább aktuálisabb dolgokról. Mi értelme lett volna – az instrukciók szerint – beszélgetést kezdeményezni a hallgatókkal a virtualizációról, amikor már régen itt van? Jött, látott és győzött. Hiszen már régen a Software Defined Datacenter a téma.

Szerencsére a 2016-os tananyagot szépen átdolgozták. Kidobták a semmire sem jó diákat. Sőt. Kidobtak két teljes fejezetet is. Ennek ellenére az anyag tömény lett: az első négy napon kis híján ránk zárták az épületet. Nagy örömömre külön fejezetet kapott a Powershell/Exchange Management Shell. És külön fejezetet az Office365. Laborgyakorlattal. Ez is olyasmi manapság, melyet még a legelvakultabb on-premise hívőknek is legalább látniuk kell. Beszélnünk kell róla.
Szóval jó lett az anyag. Ezzel a szemlélettel még a 2013-as Exchange-t is jobb oktatni. Nem is vacakoltunk: meggyőztük a jelentkezőket, hogy mindenki a 2016-os tanfolyamra jöjjön el. Jól sikerült. Természetesen beszéltünk a 2013-asról, de a fókusz már a 2016-oson volt. (Anélkül, hogy mélyebben belemennék a témába, a felületen a 2013 és a 2016 zavarbaejtően hasonló: az egyszerű, hétköznapi üzemeltetésnél nem is részleteztem, melyik termékről van szó. A tervezés… az már más.)

És akkor essen pár szó a termékről is. Felteszem a dogfooding kifejezés nem ismeretlen az olvasók számára: arról van szó, amikor egy szoftvergyártó cég büszkén a saját termékeit használja. Mindenre, amire lehet. Ők upgrade-lnek a leghamarabb. Hogy ha valami nem jó, akkor náluk derüljön ki leghamarabb. Hogy ne árulhassanak vacakot. Vagy ha igen, akkor nekik is fájjon.
Ezt az egészet rúgta fel a felhő. Korábban ugyanis az volt a helyzet, hogy a Microsoft próbálta kitalálni, mi kell a népnek. Nyilván hatalmas erőkkel igyekeztek visszajelzéseket is gyűjteni, de alapvetően az ügyféligényeket próbálták kielégíteni. Csakhogy a Microsoft 5-6 éve nem is titkoltan a felhő alapú infrastruktúrára tett fel minden lapot. Megalkották a saját publikus felhőiket. Ezekhez viszont olyan termékek kellettek, melyek ebben, a felhő alapú infrastruktúrában igazán jók. És szép lassan bekövetkezett a váltás: a Microsoft immár elsősorban saját magának, a saját felhői számára fejleszt, de ezeket a termékeket azért értékesíti az on-premise világnak is. (Ezt neveztem én reverse dogfooding-nak.) Figyelted a Windows Server 2012 R2, vagy a Windows Server 2016 újdonságait? System Center 2016? Elgondolkodtál már, hogy mivel is lett másabb az Exchange 2016 a 2013-astól? Csupa olyasmivel, melyek a felhő alapú infrastruktúra építésében hoznak változásokat.
Jogos lehet a kérdés, hogy kell-e ez nekünk? Nos, ez az a téma, amelyről manapság beszélgetnünk kell. Ahogy a 2000-es évek első felében megjelent a virtualizáció, majd egyre jobban terjedt, végül általános lett, úgy nyomul most a Software Defined Datacenter (SDDC), más néven a Converged Infrastructure, jó magyarosan pedig a felhő jellegű infrastruktúra. Ez alatt nem csak a különböző cégek publikus felhő megvalósításait értem (AWS, Azure, stb…), hanem azt a folyamatot is, amely úgy indul, hogy egy cégnél elszaporodnak az ad-hoc virtualizációk, majd ezt az egészet nekiállnak rendszerezni, elkezdik növelni a rendelkezésreállást, rájönnek, hogy valamit kezdeni kellene a terheléselosztással is, persze ez elég bonyolult, szóval szükség lenne üzemeltetési automatizálásra is – és már elértünk a privát felhő jellegű üzemeltetéshez. Pontosabban a compute réteg optimális virtualizációjához. Aztán előbb-utóbb felmerül az igény mind a network, mind a storage réteg virtualizációjára is – és hoppá, már teljesen olyan lesz az infrastruktúránk, mint a nagyoké a publikus felhőben. (Azaz innentől sokkal könnyebben kapcsolódhatunk hozzájuk is, hiszen ugyanazt a nyelvet beszéljük.) Félreértés ne essék: ez nem a jövő, ez a jelen. És ahogy egy idő után a virtualizáció elsöpört mindent, úgy fog az SDDC is egy méret fölött uralkodóvá válni.

Az Exchange 2016 már ebbe a szép új SDDC világba illeszkedik. Ehhez formálták át. Ledobta az összes – még a 2013-asban is itt-ott jelenlévő – korlátját. Immár a telephely alapú levelezési redundancia összerakása sem igényel pilótavizsgát. Ez az a levelezőrendszer, melyet használnod kell, ha Microsoft termékekre alapozott privát felhőt szeretnél építeni. Tudod, ez egy hosszú tanulási folyamat lesz: nem csak az Exchange 2016-ot kell megtanulnod, hanem az SDDC-t is. Hiszen az előbbi annak a része.
Igen, mindannyian érzékeljük, hogy a Microsoft elsősorban a saját publikus felhő megoldásait szorgalmazza. Részükről ez logikus is. De ha te még saját infrastruktúrát szeretnél építeni, immár a kor szellemének megfelelőt, akkor miért ne használnád ugyanazokat a termékeket, melyeket a Microsoft is használ a saját felhőiben?

Forrás:http://iqjb/blog Szerző: Petrényi József